Don Miguel Hernández Orihuelában született 110 év egy olyan nap, mint ma. Az egyik a spanyol irodalom legnagyobb és nélkülözhetetlen költői túl korán és túl fiatalon hagyott minket. Idén volt a 75. évfordulója annak is, hogy 1942-ben tuberkulózisban elhunyt. De minden október 30-án újra megünnepeljük, hogy a miénk, hogy szép nyelvünkön írt és elhagyott bennünket a legszebb versek öröksége hogy megtalálható.

Szomorú háborúk, Nappali munkások, Utolsó ének, Hagyma naná, Kezek... Olyan sokak és nagyon jók. Megéri ezt az egyszerűt sarc alakjához és művészetéhez, amellyel munkájának egy részét a kiválasztás a kedvenc verseim és verseim közül. 

Miguel Hernandez Gilabert

Született Orihuela 30. október 1910-án és drámaíró is volt azon kívül, hogy költő. A szerény család és korán el kellett hagynia az iskolát, hogy lelkésznek menjen. De ez volt a a klasszikus költészet nagy olvasója (Garcilaso, Góngora, Quevedo vagy San Juan de la Cruz), és így lelte ihletét és képességét a költészethez.

-Tól származott 1930 amikor elkezdődött publikálja költészetét olyan folyóiratokban, mint Orihuela városa o Alicante napja. Abban az évtizedben elment Madrid és különféle publikációkban is együttműködött, ami lehetővé tette számára, hogy több akkori költővel lépjen kapcsolatba. Amikor Orihuela visszatért, írt A Holdak szakértője, ahol láthatja a gyermekkorában olvasott szerzők és a madridi utazás során megismert szerzők hatását.

Amikor visszatért Madridba letelepedni, úgy dolgozott szerkesztő a Cossío bikaviadal-szótára És a Pedagógiai küldetések Alejandro Casona szerezte. Ezekben az években írt hasonló verseket A megsértett síp e A lábnyom képe, és a legismertebb A villám, amely soha nem áll le.

A polgárháború alatt komponált Falusi szél y Az ember szárnyal, annak a címe, amelyet "háborús költészetnek" hívtak. A harc után megpróbálta elhagyni Spanyolországot, de a portugál határon tartóztatták le. Övé halálos ítélet eleinte arra cserélték harminc év. A börtönben vége lett Énekeskönyv és hiányzások balladái. De megbetegedett tuberkulózis és március 28-án halt meg, 1942 az alicantei börtönben.

Válogatás a versekből

Hagyma naná

talán legszebb és legmegdöbbentőbb versei közül hogy a költő a börtönben írt válaszul felesége levelére. Egy évvel korábban elvesztették első gyermeküket, és elmondta neki, hogy azokban a napokban csak kenyeret és hagymát evett.

A hagyma fagy
zárt és szegény.
Fagy a napjaidban
és az éjszakáim.
Éhség és hagyma,
fekete jég és fagy
nagy és kerek.

Az éhség bölcsőjében
az én gyerekem volt.
Hagymavérrel
szoptatott.
De a véred
cukorral matt,
hagyma és éhség.

Egy barna nő
holdon oldódott meg
szálanként kifolyik
a kiságy fölött.
Nevess, gyerek
hogy én hozom neked a holdat
amikor szükséges.

A házam csaja,
sokat nevetni.
Ez a nevetésed a szemedben
a világ fénye.
Nagyon nevess
hogy lelkem halljon téged
verje a helyet.

A nevetésed szabaddá tesz
szárnyakat ad nekem.
A magány elvisz,
a börtön elvisz.
Repülő száj,
szív, hogy az ajkaidon
villog. […]

Olajfák

Jaéniai andalúzok,
gőgös olajfák,
mondd meg lelkemben: ki,
ki emelte az olajfákat?

Semmi sem emelte őket,
se a pénz, se az úr,
de a csendes föld,
munka és izzadás.

Egyesült a tiszta vízhez
már egyesült bolygók,
a három adta a szépséget
a csavart csomagtartók közül.

Kelj fel, szürke olajfa,
- mondták a szél tövében.
És az olajfa felemelte a kezét
erőteljes alap. […]

Az éjszaka gyermeke

Nevetve, egyértelműen gúnyolva a napot,
az a gyerek, akit kétszer szerettem volna lenni, elmerült az éjszakában.
Már nem akartam a fényt. Tehát? Nem jönne ki
több ilyen hallgatás és komor.

Szerettem volna lenni ... Mire? ... vidáman akartam érkezni
a létező szféra közepére.
A nevetést szerettem volna a legszebb dologként elhozni.
Meghaltam derűsen szomorúan mosolyogva.

Gyermek kétszer gyermek: háromszor jön.
Guruljon vissza a has átlátszatlan világába.
Hátrálj, szerelem. Hátráljon, gyermekem, mert nem akarom
menj ki, ahol a fény megtalálja a nagy szomorúságot. […]

A katona férj dala

Szeretettel és vetéssel benépesítettem a hasad,
Meghosszabbítottam a vér visszhangját, amire reagálok
és várom a barázdát, miközben az eke vár:
Az aljára értem

Barna magas tornyokkal, nagy fény és magas szemekkel,
a bőröm felesége, életem nagyszerű itala,
őrült melleid felém ugranak
fogant őz.

Nekem már úgy tűnik, hogy finom kristály vagy,
Attól félek, hogy a legkisebb botlásnál is összetörsz,
és erősítsd ereidet katonabőremmel
ki, mint a cseresznyefa.

Testem tükre, szárnyaim fenntartása,
Életet adok neked abban a halálban, amelyet nekem adnak, és én nem veszem el.
Nő, nő, szeretném, ha golyók vesznek körül,
ólomra vágyik. […]

Boca

A számat húzó száj:
szája, hogy elhúzott:
szája, hogy messziről jöttél
hogy megvilágítson sugarakkal.

Alba, amit az éjszakáimnak adsz
vörös és fehér izzás.
Szájjal teli száj:
madarakkal teli madár
Dal, amely visszaadja a szárnyakat
fel és le.
A halál csókokra redukálódott
szomjas, hogy lassan meghaljon,
adsz a vérző fűnek
két fényes szárny.
Az ajak az ég felett
a föld pedig a másik ajkát.

Az árnyékban guruló csók:
guruló csók
az első temetőből
az utolsó csillagokig.
Asztró, aminek a szája van
elnémítva és bezárva
világoskék érintésig
rezeg a szemhéja. […]

Felhívom Spanyolország bikáját

Kelj fel, Spanyolország bikája: kelj fel, ébredj fel.
Teljesen felébred, fekete hab bika,
hogy belélegzed a fényt és elárasztod az árnyékot,
és összezárod a tengereket zárt bőröd alatt.

Kelj fel

Ébredj fel teljesen, látlak aludni,
egy darab mellkas és egy másik fej:
hogy még nem ébredt fel, mint egy bika felébred
amikor farkas árulásokkal támadják.

Felkelni.

Horkolja az erejét, bontsa ki a csontvázat,
emeld fel a homlokodat a zengő tengelyekkel,
a csillagok megijesztésére szolgáló két eszközzel,
tragédia agancsával fenyegetni az eget.

Kenje meg.

[...]

Az életrajz forrása: Instituto Cervantes