Az ember értelmét keresi
Az ember értelmét keresi -vagy Ein Psychologe erlebt das Konzentrationslager, eredeti német címén az egzisztencialista gondolkodás klasszikusa, amelyet Viktor Frankl osztrák filozófus, pszichiáter, neurológus és író írt. A mű először 1946-ban, Bécsben jelent meg. A bevezetés nagy kereskedelmi sikert aratott, ami arra késztette a kiadót, hogy újabb kiadást nyomtasson. Elődjét azonban nem sikerült felülmúlnia.
Később más kiadásokat is kapott, egyet 1955-ben, egy másikat 1959-ben, mind angolul, mind más nyelveken, beleértve a spanyolt is, ahol a következőképpen fordították le. A haláltábortól az egzisztencializmusig. Még akkor is, Ez a híres szöveg csak 1961-ben vált világszerte ismertté a Beacon kiadásával Nyomd meg a címet Az ember értelmet keres o Az ember értelmét keresi.
Összefoglalása Az ember értelmét keresi
Az ember értelmét keresi elmeséli a három év története -1942 és 1945 között hogy Viktor Frankl négyben az alatt felállított koncentrációs táborokban töltött WWII. A legjelentősebb helyszín Auschwitz, ismertebb nevén a megsemmisítő tábor. Ott Franknek, kollégáinak és barátainak a legszomorúbb és legelembertelenítőbb körülményekkel kellett szembenézniük, amelyeket egy ember átélhetett.
A foglyok minden nap kényszermunka, fizikai bántalmazás, lelki elidegenedés, alultápláltság és végső soron halál áldozatai és tanúi voltak. Ilyen szerencsétlenség közepette, a férfiaknak csak két lehetősége volt: a reményhez folyamodnak és szeretik belülről újjáépíteni magukat, vagy hagyja, hogy a tények azzá változzanak jobban viselkedő lények animales mint emberként.
A munka felépítése
Az ember értelmét keresi található három részre osztva: első, második és harmadik fázis. Mindegyikben a szerző igyekszik válaszolni a könyv egyik fő pontjára., melynek fordítása a következő: „Hogyan befolyásolja a koncentrációs tábor mindennapi élete az átlagos rab elméjét és pszichológiáját?”
Első fázis: Internálás a terepen
Az egész azzal a történettel kezdődik, hogy a foglyok azon spekuláltak, melyik koncentrációs táborba viszik őket legközelebb. Ellentétben azzal, amit a köznép hisz, a szabadságuktól megfosztottakat kis részekre korlátozták, nem pedig nagyvárosokra.
A férfiak a legrosszabbtól tartottak, bár Biztosak voltak benne, hogy végső sorsuk a legszörnyűbb lesz: a gázkamra. A szerző elmondása szerint ilyen körülmények között csak arra gondoltak, hogy hazatérjenek családjukhoz és barátaikhoz.
Amiatt, abból az okból, Idővel senki sem félt etikai vagy erkölcsi megfontolásoktól. Egyik sem apellált a lelkiismeret-furdalásra, amikor megszervezték, hogy egy másik fogoly lépjen a helyére, és olyan sorsban részesüljön, amelyet valaki másnak készítettek.
Az első szakaszban a foglyok abban a reményben éltek, hogy megmenthetik kollégáikat vagy barátaikat, akik szintén ugyanabban a helyzetben voltak. De, Apránként rájöttek, hogy csak saját erőiket próbálhatják megvédeni.
Második szakasz: Vidéki élet
Annyi bántalmazás után, meztelenül dolgozva, cipőben, mint az egyetlen ruházati lehetőség, láthatóvá vált az apátia. Ebben az időszakban a foglyokat megszállta egyfajta halál, alapvető érzelmeik elmúlása.
Idővel a férfiak immunissá váltak az együttérzésre. A folyamatos ütések, a koncentrációs központokat irányító irracionalitás, a fájdalom, az igazságtalanság... eltompították a lelkiismeretüket és a szívüket.
Az általuk bemutatott alultápláltság mértéke aberrális volt. Naponta csak egyszer szabad enni., és nem voltak kiadós ételek, arról nem is beszélve, hogy minden falat csaknem rossz vicc volt: egy darab kenyér és levesvíz volt, ami nem segített abban, hogy „munkanapjaik” alatt kitartanak.
Ez a helyzet a szexuális vágyát is csökkentette. Ez még álmukban sem nyilvánult meg, mert csak a túlélésre tudtak gondolni.
Harmadik fázis: a felszabadulás után
A börtönben Viktor Frankl arra a következtetésre jutott, hogy hogy túlélje az ilyen mély szenvedést mint amilyennek ki voltak téve muszáj volt elmondani három alapvető tényezővel: szerelem, cél és egy visszavonhatatlan meggyőződés arról, hogy ha nem tudsz változtatni egy helyzeten, akkor magadon kell változtatnod. Szabadulása után a pszichiáter nekilátott, hogy elemezze a szabadult fogoly pszichológiáját.
Amikor végre felvonták a fehér zászlót a bejáratainál koncentrációs táborok mindenki elveszett. Nem örülhettek, mert azt gondolták, hogy ez a szabadság egy gyönyörű álom, amelyből bármelyik pillanatban felébredhetnek. Azonban apránként ismét alkalmazkodtak egy bizonyos normalitáshoz. Eleinte sokan a tanult erőszakhoz folyamodtak, mígnem rájöttek, hogy nincs mitől félni.
A szerzőről, Viktor Emil Frankl
Frankl Viktor
Viktor Emil Frankl 1905-ben született Bécsben, Ausztriában. Zsidó származású családban nőtt fel. Egyetemi évei alatt bekapcsolódott a szocialista csoportokba, és kezdett érdeklődni az emberi pszichológia iránt. Ez a szenvedély késztette arra, hogy a Bécsi Egyetem Orvostudományi Karán tanuljon., ahol két szakirányt is szerzett, az egyiket pszichiátriából, a másikat neurológiából. Érettségi után a Bécsi Általános Kórházban dolgozott.
1933-tól 1940-ig dolgozott ott. Az elmúlt évben saját irodát alakított ki, egy időben a Rothschild Kórház neurológiai osztályát irányította. Nem telt el azonban sok idő, és váratlan fordulatot vett: 1942-ben az orvost feleségével és szüleivel együtt a Theresienstadt koncentrációs táborba deportálták. 1945-ben, amikor megkapta a régóta várt szabadságot, rájött, hogy minden szerette meghalt.
Frankl Viktor további könyvei
- Viktor Frankl: Isten ismeretlen jelenléte. Szintézis és megjegyzések (1943);
- Pszichoanalízis és egzisztencializmus (1946);
- Mindennek ellenére mondj igent az életre (1948);
- A neurózisok elmélete és terápiája: A logoterápia és az egzisztenciális elemzés megkezdése (1956);
- Az értelem akarása: válogatott előadások a logoterápiáról (1969);
- Pszichoterápia és humanizmus (1978);
- Logoterápia és egzisztenciális elemzés (1987);
- Pszichoterápia mindenki számára elérhető: Rádiókonferenciák a pszichés terápiáról (1989);
- A szenvedő ember: A pszichoterápia antropológiai alapjai 2 (1992);
- Szembenézni az egzisztenciális ürességgel (1994);
- Ami nincs megírva a könyveimben: emlékiratok (1997).