Kortárs latin-amerikai költészet (I)

Amikor spanyol-amerikai költészetről beszélünk, akkor az előkerülő név vagy az elsők egyike kétségtelenül a Rubén Darío, kivel a modernismo, de van ezen túl spanyol-amerikai költészet vagy José Hernández, egy másik nagy költő.

Többek között a következő hangok emelkednek ki: Gabriela Mistral, Jose Marti, Pablo Neruda, Octavio Paz, Cesar Vallejo y Vicente Huidobro. Ebben a cikkben az első háromról, a holnap megjelenőről pedig az utolsó háromról fogunk beszélni. Ha szereted a költészetet, vagy inkább a jó költészetet, ne hagyd abba az olvasást, ami jön.

Gabriela Mistral

Gabriela Mistral, vagy mi ugyanaz, Lucia Godoy A kor egyik költője volt, aki költészetével megpróbálta felfedezni a realizmust, a mindennapi valóságot, az intimitásban is menedéket keresve.

Gabriela, aki 1945-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, írt "A halál szonettjei", az egyik legjobb és legrelevánsabb műve. Ihlette a Romelio Ureta öngyilkossága, régi szerelme. Az első szonett így hangzik:

A megfagyott fülkéből, ahová a férfiak behelyeznek,
Lefelé viszlek az alázatos és napos földre.
Azt, hogy el kell aludnom benne, a férfiak nem tudták,
és hogy ugyanazon a párnán kell álmodnunk.

Lefektetlek a napsütötte földre egy
anya édessége az alvó fiúnak,
és a földnek bölcső puhává kell válnia
amikor fájó gyermekként fogadja a testét.

Aztán megszórom a piszkot és a rózsaport
és a hold kékes és könnyű porában,
könnyű belsőségeket börtönbe zárnak.

Elmegyek a gyönyörű bosszúimat énekelve,
Mert annak a rejtett tiszteletnek a nem keze
lejön, hogy vitassa a marék csontodat!

Jose Marti

A kubai José Martinak a költészet őszinte kommunikációs módnak tekinthető, amely formális módon nyilvánul meg az egyszerű és a mindennaposokon keresztül. A költő azonosítja önmagát "Egyszerű versek" költészetével, mert abban olyan formában mutatta be és formálta lelkét. E versek írása során feltárja önmagát: az egység különbözõ és ellentétes elemekbõl áll, mint amikor megnevezi "A szarvas gyengesége" előtt "Az acél szilárdsága". Ez olyan érzéseket is tükröz, mint a szolidaritás és a neheztelés megszüntetése:

Műveljen fehér rózsát
júniusban, mint januárban
Az őszinte barátért
aki odaadja az őszinte kezét.

És a kegyetlenért, ami elszakít
a szív, amellyel élek,
Bogáncs vagy csalán termesztése;
Növesztem a fehér rózsát.

Pablo Neruda

Nem tudom, hányszor írtam erről a szerzőről, de nem fáradok el. Neruda a világköltészet egyik nagy neve volt és lesz, nem csak Latin-Amerikában. Csak úgy, hogy megnevezi a munkáját "Húsz szerelmes vers és egy elkeseredett dal", 1924-ben megjelent, mindent elmondunk ... És hiányoznának soraim, hogy mindent közzé tegyek, ami megérdemli, hogy ezt a szerző elolvassa. De rövid leszek, vagy legalábbis megpróbálok:

Hogy hallj engem
saját szavaim
néha elvékonyodnak
mint a sirályok nyomai a strandokon.

Nyaklánc, részeg csörgőkígyó
mert a kezed puha, mint a szőlő.

És távolról nézem a szavaimat.
Több, mint az enyém, a tiéd.
Úgy másznak a régi fájdalmamban, mint a borostyán.

Így másznak a nedves falakon.
Te vagy a hibás ezért a véres játékért.

Menekülnek a sötét odúm elől.
Te mindent kitöltöd, te mindent kitöltöd.

Mielőtt betöltötték volna a magányt, amit elfoglalsz,
és jobban megszokták szomorúságomat, mint te.
Most azt akarom, hogy mondják el, amit én akarok neked mondani
hogy hallhasd őket, ahogy én akarom.

A gyötrelem szele még mindig vonzza őket.
Az álmok hurrikánjai néha még mindig megdöntik őket.
Más hangokat hallasz fájó hangomon.
Régi száj könnyei, régi könyörgések vére.
Szeress engem, partnerem. Ne hagyj el. Kövess engem
Kövess engem, partner, abban a szorongáshullámban.

De a szavaim elszíneződnek a szeretetedtől.
Te mindent elfoglalsz, mindent elfoglalsz.

Mindegyikből végtelen nyakláncot készítek
fehér kezedért, puha, mint a szőlő.

Ha tetszett és annyira szerette olvasni ezt a cikket, mint én írtam, ne hagyja ki a holnap, csütörtökön megjelenő második részt. Ebben röviden beszélünk Octavio Pazról, César Vallejo-ról és Vicente Huidobro-ról.