José Hierro. Halálának évfordulója. Versek

Fotó: José Hierro. ABC. c) Clara Amat.

A madrilenihez Jose Hierro Úgy tartják az egyik nagy kortárs költő Spanyolul beszél, és ma 19 éve, hogy elhagyott minket. Szintén jövőre lesz születésének századik évfordulója. Az ún. „fél évszázad nemzedékéhez” tartozott, munkássága az emberrel, az idő múlásával és az emlékezettel kapcsolatos társadalmi és elkötelezett témákat tartalmazza. New York-i jegyzetfüzet y öröm két legfontosabb publikációja. Elnyerte a legrangosabb díjakat is, mint például a Nemzeti Irodalmi Díjat, az 1957-es Kritikusok Díját, az Asturias Prince of Asturias-díjat vagy a Cervantes. Ez megy versválaszték emlékére.

José Hierro - Versek

csúcs

Határozottan, a lábam alatt, igaz és biztos,
a kőből és a zenéből nálad van;
nem úgy, mint akkor, amikor minden pillanatban
felébredtél az álmomból.

Most megérinthetem gyöngéd dombjaidat,
vizeid üde zöldje.
Most ismét szemtől szemben állunk
mint két régi elvtárs.

Új dal új hangszerekkel.
Énekelsz, elaltatsz és bölcsődsz.
Örökkévalóvá teszed a múltam.
Aztán az idő meztelenre vetkőzik.

Énekelj neked, nyisd ki a börtönt, ahol vársz
annyi felgyülemlett szenvedély!
És lásd, a régi képünk elveszik
elvitte a víz.

Határozottan, a lábam alatt, igaz és biztos,
a kőből és a zenéből nekem vagy.
Uram, Uram, Uram: mindegy.
De mit csináltál az időmmel?

Belső öröm

Bennem érzem, bár rejtőzik. Nedves
sötét belső útjaimat.
Ki tudja, hány mágikus pletyka
a komor szíven elhagy.

Néha felbukkan bennem a vörös holdja
vagy fektessenek rám furcsa virágokra.
Azt mondják, hogy meghalt, a zöldje miatt
életem fája le van vetve.

Tudom, hogy nem halt meg, mert élek. Elveszem,
a rejtett birodalomban, ahol elrejtőzik,
igazi kezének füle.

Azt fogják mondani, hogy meghaltam, és nem halok meg.
lehet ilyen, mondd meg, hol
uralkodhatna, ha meghalok?

Alvó lélek

Lefeküdtem a fűre a fahasábok közé
hogy levélről levélre tárták fel szépségüket.
Álmodni hagytam a lelket:
Tavasszal újra felébrednék.

A világ újjászületik, újra
megszülettél, lélek (halott voltál).
Nem tudom mi történt ennyi idő alatt:
aludtál, abban a reményben, hogy örökkévaló leszel.

És amennyire a magas zene énekel neked
a felhőkből, és amennyire szeretnek téged
magyarázd el a lényeknek, miért idézik fel őket
az a fekete és hideg idő, még ha úgy tesz is, mintha

hogy a tiéd oly sok élet ömljön ki
(az élet volt, és aludtál), többé nem érkezel meg
hogy elérje örömének teljességét:
aludtál, amikor minden ébren volt.

Földünk, életünk, időnk...
(Lelkem, ki mondta, hogy aludj!)

Az ellenség

Ránk néz. Ez üldöz bennünket. Belül
belőled, bennem, ránk néz. Kisír
hang nélkül, teljes szívvel. A lángja
Heves volt a sötét központunkban.

Élj bennünk. Bántani akar minket. belépek
benned. Üvöltés, üvöltés, ordítás.
Menekülök, fekete árnyéka árad,
teljes éjszaka, ami kijön, hogy találkozzon velünk.

És megállás nélkül növekszik. Elvisz minket
mint az októberi szélpelyhek. Bokor
több mint a feledés. Megperzseljük szénnel
kiolthatatlan. Hagyja elpusztulva
álmok napjai. Szerencsétlen
akik megnyitják előtte a szívünket.

Mint a rózsa: soha...

Mint a rózsa: soha
egy gondolat elhomályosította.
Az élet nem neked való
amely belülről születik.
A szépség, ami van
tegnap volt a maga idejében.
Csak a megjelenésedben
titkod őrizve van.
A múlt nem ad neked
kísérteties rejtélye.
Az emlékek nem homályosítanak el
álmaid kristálya.

Hogy lehet szép
virág, amelynek emlékei vannak.

A kéz az, amelyik emlékszik...

A kéz az, amelyik emlékszik
Utazás az évek során
a jelenbe áramlik
mindig emlékezni.

Idegesen mutat
amit elfelejtve élt.
az emlékezés keze,
mindig megmenti őt.

A kísérteties képek
megszilárdulnak,
folytatni fogják, hogy kik ők,
miért tértek vissza.

Miért álmodtak húst,
tiszta nosztalgikus cucc.
A kéz megmenti őket
varázslatos bizonytalanságából.

esti fény

Szomorúvá tesz a gondolat, hogy egy nap újra látni akarom majd ezt a teret,
térjen vissza ehhez a pillanathoz.
Szomorúvá tesz, ha arról álmodom, hogy eltöröm a szárnyaimat
falak ellen, amelyek felemelkednek, és megakadályozzák, hogy újra megtaláljon.

Ezek a virágzó ágak, amelyek vidáman lüktetnek és törnek
a levegő nyugodt megjelenése,
azok a hullámok, amelyek megnedvesítik ropogós szépségű lábamat,
a fiú, aki az esti fényt a homlokán tartja,
az a fehér zsebkendő talán kiesett néhány kézből,
amikor már nem számítottak arra, hogy szerelmes csók érjen hozzájuk...

Szomorúvá tesz, hogy ezeket a dolgokat nézem, ezeket akarom, ezeket a dolgokat megtartom.
Szomorúvá tesz, ha arról álmodom, hogy újra keresem őket, újra keresek,
egy ilyen délutánt benépesítek ágakkal, amelyeket a lelkemben őrzök,
megtanulom magamban, hogy egy álmot nem lehet újra álmodni.

Forrás: Halk hang


Legyen Ön az első hozzászóló

Hagyja megjegyzését

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra. Kötelező mezők vannak jelölve *

*

*

  1. Az adatokért felelős: Miguel Ángel Gatón
  2. Az adatok célja: A SPAM ellenőrzése, a megjegyzések kezelése.
  3. Legitimáció: Az Ön beleegyezése
  4. Az adatok közlése: Az adatokat csak jogi kötelezettség alapján továbbítjuk harmadik felekkel.
  5. Adattárolás: Az Occentus Networks (EU) által üzemeltetett adatbázis
  6. Jogok: Bármikor korlátozhatja, helyreállíthatja és törölheti adatait.