Un 22 június 1865 elhunyt Angel Saavedra, Rivas hercege, Spanyol költő és dramaturg, és legismertebb romantikus drámájáról Don Álvaro vagy A sors ereje, emblematikus munkája a romantika Spanyol. Emlékezetének felidézésére választom töredékek sora ennek a címnek.
Ángel Saavedra, rivas herceg
Született Kordoba, Ángel Saavedra dramaturg, költő, történész, festő és államférfi volt. A liberális eszmék közül, harcolt a franciákkal a szabadságharcban, később pedig Fernando VII abszolutizmusa ellen. Ez száműzetésbe vonta Málta és inspirálta néhány versét, például Tizenegy halálos sebekkel.
Első versei összegyűltek Költészet és úgy játszik Ataulfo y lándzsa, a neoklasszicizmus. De máltai száműzetése során felfedezte William Shakespeare, Walter Scott és Lord Byron és versekkel csatlakozott a romantikus mozgalomhoz A kitaszított, Ea betyár álma o Málta világítótornya.
Don Álvaro vagy a sors ereje
A munka volt az felavatta a spanyol romantikus színházat és ezen kívül a modern színház. Ez egy dráma öt felvonásban vagy napban, prózában és versben. Megtalálja a romantika összes tipikus összetevőjét, mint pl melankólia vagy a pesszimizmus, és kidolgoz egy jellegzetes témát: annak a sorsnak a gyalázatába hurcolt emberé, amely ellen nem harcolhat. A véletlen és a szükségesség titokzatos kombinációja irányítja a szereplők cselekedeteit.
A főszereplő az Don Álvaro, lovag, szerelmes Leonatróba, Calatrava márki lányába. Egy éjszaka Don Álvaro berobban Leonor szobájába azzal a szándékkal, hogy elrabolja, de meglepte Calatrava márki. Don Álvaro véletlenül megöli, és menekülnie kell. Több év után, amely alatt a szerelmesek külön éltek, Don Álvaro a háborúban és a remeteségbe rejtett Leonor egyaránt találkoznak, de a sors megakadályozza szerelmüket.
töredékek
I. felvonás - VII. Jelenet
DON ÁLVARO: (Nagy vehemenciával.)
Lelkem vigasztaló angyala!
Vajon a szent ég már örök koronát ad álmatlanságomnak?
Az öröm megfullaszt ...
Úgy fogjuk egymást, hogy soha ne váljunk el egymástól?
Halál előtt, előtt
hogy elválaszt engem tőled és elveszít.
DOÑA LEONOR (Nagyon izgatott.)
Don Álvaro!
DON ALVARO.
Jó, Istenem, mindenem ...
Mi izgat és zavar ilyen módon?
Zavarja-e a szívedet, ha látod, hogy a szeretőd
ebben a pillanatban van
büszkébb, mint a nap? ...
Imádott ruhadarab!
[...]
DON ALVARO.
Kisasszony!
LEONORNÉ.
Oh! összetöröd a lelkem ...
DON ALVARO.
A szívem összetört ... Hol van, hol,
szerelmed, határozott esküd?
Hibás a szavad megfelel
annyi feloldhatatlanság egy ilyen pillanatban.
Egy ilyen hirtelen lépés ...
Nem ismerlek, Leonor. Elfújta a szél
a delíriumomból minden remény?
Igen, a helyszínen elvakultam
amikor virradt a legfényesebb nap.
Elvisznek elhunytként
innen, amikor a halhatatlan szabadság elhitte.
Megtévesztő varázslónő,
A gyönyörű perspektíva, amelyet tévesen ajánlott fel nekem, és így visszavonta?
Álnok! Kérlek
az örökkévaló trónjára emelkedni,
aztán lesüllyed a pokolba?
Csak nekem maradt? ...
DOÑA LEONOR. (A karjába vetette magát.)
Nem, nem, imádlak.
Don Álvaro!… Jó! Gyerünk, igen, gyerünk.
***
I. felvonás - VIII. Jelenet
Márki. - (Dühös) aljas csábító!… Hírhedt lánya!
Doña Leonor. - (apja lábához vetve magát) Apa! Apu!
Márki. - Nem vagyok az apád ... Indulj el ... és te, aljas felindulás ...
Don Álvaro. - A lányod ártatlan ... Én vagyok a tettes ... Szúrja át a mellemet. (Féltérdre ereszkedik.)
Márki. - Könyörgő hozzáállása megmutatja, milyen alacsony állapotban van ...
Don Álvaro. - (Felkelő) Mr. Marquis! ... Mr. Marquis! ...
Márki. - (lányának) Quita, gonosz nő. (Curra, aki a karját fogja) és te boldogtalan vagy, mersz hozzáérni a gazdádhoz? (A szolgákhoz)
Don Álvaro. - (Méltósággal.) Szerencsétlen ember, aki elveszíti a tiszteletemet irántam. (Elővesz egy pisztolyt és felszereli).
Doña Leonor. - (Don Álvaro felé rohan) Don ÁIvaro!… Mit fogsz csinálni?
Márki. - Szállj be azonnal.
Don Álvaro. - Jaj szolgáinak, ha mozognak! Csak neked van jogod átszúrni a szívemet.
Márki .- Egy úr keze miatt hal meg? Nem; meghalsz a hóhérokéval.
Don Álvaro. - Calatrava márki úr! De, ah, nem; neked mindenhez jogod van ... A lányod ártatlan ... Olyan tiszta, mint az angyalok lehelete, amelyek a Legmagasabb trónját veszik körül. A gyanú, hogy ilyen órákban való jelenlétem arra vezethet, hogy véget vet a halálomnak, jöjjön ki a holttestemet becsomagolva, mintha a lepelem lenne ... Igen, meg kell halnom ... de a te kezednél. (Egyik térdét a földre teszi) várom az ütést lemondva; Nem fogok ellenállni; már lefegyvereztek. (Dobja a pisztolyt, amelyet a földre érve lő és megsebesíti a márkit, aki sikoltozva haldoklik a lánya és a szolgák karjaiba.)
Márki. - Meghaltam! ... Ó, én! ...
Don Álvaro. - Istenem! Békés fegyver! Szörnyű éjszaka!
Doña Leonor. - Apa, apa!
Márki. - Tegye félre; vidd ki innen ..., ahol meghalok anélkül, hogy ez az aljasság ilyen névvel szennyezne ...
***
III. Felvonás - IV. Jelenet. Don Álvaro monológja.
Milyen elviselhetetlen teher
ez a létfontosságú környezet
a kishalandó számára
hogy szörnyű sorsban születik!
Milyen szörnyű örökkévalóság
a rövid élet! Ez a világ,
Milyen mély börtön,
a boldogtalan ember számára,
ki a dühös ég nézi
dühödt szemöldökével!
Úgy tűnik, igen, hogy mérni
ami nehezebb és keserűbb
többet nyújt, hosszabb
életünk sorsa.
Ha megadják nekünk
csak szenvedni,
és nagyon röviden
a boldog, mint a bánatban
hogy tárgya nem töltődik be,
Szörnyű dolog megszületni!
Annak, aki nyugodt, örömteli,
éljenzés taps és kitüntetések között,
és ártatlan szerelmekről
lecsepegtetjük az ízletes kelyhet
amikor erősebb és lelkesebb,
halál a napjai szerint,
vagyona elfut:
és én, milyen boldogtalan vagyok,
Én, őt keresve megyek,
Nem találom.
De hogyan szerezzem meg,
Szerencsétlen nekem!
Nos, amikor boldogtalanul születtem,
Öregre születtem
Ha az az öröm napja
(amit csak élveztem),
a vagyon rendbe jött volna,
Milyen hamar korai halál
heves kaszájával
elvágták volna a nyakamat!