Január. 5 vers kiválasztása a téli hónapra

Január. Új év, új kezdetek és célok, remények és álmok, ezúttal minden eddiginél jobban. Január, téli hónap par excellence. Ezzel is el kell kezdenünk egy kis vers. Ez az én szonettek és versek válogatása válogatott szerzők minden korosztály számára, tól Quevedo a Fejsze fel neruda o Nap.

január elseje - Octavio Paz

Az év ajtaja kinyílik,
mint a nyelvé,
Az ismeretlen felé.
Tegnap este azt mondtad nekem:
holnap
néhány jelet nyomon kell követni,
rajzoljon tájat, szőjen cselekményt
a dupla oldalon
a lap és a nap.
Holnap ki kell találnunk,
újra,
e világ valósága.

Későn nyitottam ki a szemem.
A másodperc másodpercére
Éreztem, amit az azték,
üldözés
a hegyfok sziklájától,
a láthatár repedésein keresztül,
az idő bizonytalan visszatérése.

Nem, visszatért az év.
Megtöltötte az egész szobát
és a szemem szinte hozzáért.
Idő, segítségünk nélkül,
Tettem,
tegnapihoz hasonló sorrendben,
házak az üres utcán,
hó a házakon,
csend a havon.

Mellettem voltál
és láttalak, mint a hó,
a látszat között alszik.
Idő a segítségünk nélkül
találjon ki házakat, utcákat, fákat,
alvó nők.

Amikor kinyitja a szemét
újra fogunk járni,
óra és találmányai között
és a látszatban elidőzve
Igazolni fogjuk az időt és annak ragozását.
Megnyitjuk ennek a napnak az ajtaját,
Belépünk az ismeretlenbe

Hospice - Antonio Machado

Ez a hospice, a régi tartományi hospice,
a megfeketedett csempék romos kúriája
ahol nyaranta fészkelnek
és a varjak tüsszögnek a téli éjszakákon.
Az oromzattal északra, a két torony közé
ősi erőd, a durva épület
repedt falak és piszkos falak
az örök árnyék sarka. A régi hospice!
Míg a januári nap gyenge fényt küld,
szomorú burkolt fénye a kopár mezők felett,
Egy kis ablaknál megjelennek, nappal,
néhány sápadt, döbbent és beteg arc,
szemlélni a sierra kék hegyeit;
Vagy a fehér égből, mint egy gödörre,
hulljon a fehér hó a hideg földre,
a hideg földön a néma hó ...

Januári lepkék - Luis Gonzaga Urbina

Egy nap szürke és unalmas tél. Van,
a kert lusta, a virágok álmosak,
fárasztotta a vizeket, amelyek alig bírnak
függőlegesen a fúvókák.

Nincsenek csicsergő madarak; nincs hang;
a fény és a zöldség vérszegénységében,
két lepke, ami jön és megy
ízesített színes szárnyak remegnek.

Mézet keresel, becsapsz! édesem már nem létezik,
és egy trópus támad, nagyon öreg és nagyon szomorú:
egész életem két illúziója.

(Szeretni! Szeretni!) Két pillangó
egy elszáradt kertben, ahol nincsenek rózsák ...
Két tavaszi kóborló.

XLI szonett - Pablo Neruda

Balesetek január hónapban, amikor a közömbös
dél lefekteti egyenletét az égen,
kemény arany, mint a bor egy csészéből
töltse meg a földet a kék határáig.
A szőlőhöz hasonló balesetek
kicsik, akik keserű zöldet csoportosítottak,
a nap zavaros, rejtett könnyei
Amíg az időjárás nem tette közzé klasztereit.
Igen, csírák, fájdalmak, minden, ami lüktet
rémülten, a januári ropogó fényben,
beérik, megég, ahogy a gyümölcs égett.
Osztva lesznek a bánatok: a lélek
széllökést ad, és a lakást
tiszta lesz, friss kenyérrel az asztalon.

A három utolsó kasztíliai múzsák - Francisco de Quevedo

Nézem ezt a januárt öreg hegyet,
és a nézett cana lejár a hóval
csúcsa, hideg, sötét és rövid,
A nap ránéz, aki először festette ki.
Látom, hogy sok helyen hízelgő,
vagy odaadja a jégét, vagy meg issza;
aki sajnálatának hálásan mozog
a szabad és beszédes kristályzenész.
De dühös mellkasod alpjain,
Nem látom, hogy a szemed az enyémhez fordulna
Adj, lévén tűz, a jeget, amelyet szeretsz.
A saját lángom megsokszorozza a hideget,
és a saját hamujomban dermedten égek,
irigyelve e folyók boldogságát.