Charles Baudelaire. 5 vers a születésnapod megünneplésére

Charles Baudelaire, költő, regényíró, műkritikus és a francia kultúra egyik nagy bástyája, Olyan napon születtem, mint ma Párizsban, 1821-ben. A modern költészet atyjának tartották, és referenciamunkája az A gonosz virágai, megjelent 1857-ben. Ma kiválasztom 5 vers hogy a memóriádban olvass.

5 vers

Egy pogány imája

Ne hagyd, hogy lángjaid meghaljanak;
Melegítsd meg süket szívemet,
Érzékiség, kegyetlen gyötrelem!
Díva! supplicem exaudî!

Istennő a levegőben szétszórt,
Láng a föld alatt,
Figyelj egy elpazarolt lélekre
Ez felemeli neked a vas dalát,

Érzékiség, légy királynőm!
Vegyük a sellő maszkot
Húsból és brokátból készült,

Vagy öntsd el mély álmaidat
A formátlan és misztikus italban
Érzékiség, rugalmas fantom!

A pusztítás

Mellettem szünet nélkül a Démon izgatott;
Flottám körül, mint kifürkészhetetlen levegő;
Lenyelem és érzem, hogy ég a tüdőm
Olyan vágyból, amely bűnösnek és végtelennek tölti el őket.

Vegyél néha, mert tudod, hogy szeretem a művészetet,
A legcsábítóbb női megjelenések közül
és a házasságtörés különös ürügyeihez folyamodik
Ajkaim megszokják a romlott szűrőket.

Távol van Isten tekintetétől, így visz engem,
Zihálva és fáradtságtól elszakítva, középre
Az unalom mély és magányos síkságáról,

És zavartsággal teli szemem elé vet,
Foltos ruhadarabok és sebek
És a véres apparátus, amely a Rombolásban él!

Még mindig nem felejtettem el ...

Még nem felejtettem el, közel a városhoz,
Fehér kúriánk, kicsi csendesebb,
A stukkó Pomona és az ősi Aphrodite
Szerénységét eltakarja egy ritka lomb mögött,
És a nap a szürkületben, csillogó és kiváló
Ez az üveg mögött, ahol a sugarai eltörtek,
Úgy tűnt, nagyszerű tanuló a kíváncsi égen,
Hogy szemléljük a hosszú és magányos vacsoráinkat,
Kihúzza gyönyörű hosszúkás gondolatait
A sarok vakon és a takarékos abroszon.

Allegória

Gyönyörű és pompás nő,
Ez a borban húzza el a haját.
A szerelem karmai, az odú mérgei,
Megcsúsznak, anélkül, hogy behatolnának a gránit bőrébe.
Tréfálkozik a halállal és a kicsapongással:
A szörnyek, akiknek szívszorító és durva keze
Végzetes játékaiban mindig tisztelte
A gőgös test durva fensége.
Járj, mint egy istennő, pózol, mint egy szultána;
Egy mohamedán hit örömében letelik
és tárt karokkal, hogy a mell kiemelkedjen,
Pillantásával meghívja a halandó fajt.
Hidd el, vagy még jobb, tudd, ez a kopár szűz,
Szükséges azonban a világ menetében,
Ez a testi szépség fenséges ajándék
Ki tudja, hogyan lehet kegyelmet szerezni minden szemérmetlenségtől.
Bármennyire a Pokol, a Tisztítóház figyelmen kívül hagyja,
És amikor eljön az ideje, hogy bemenjünk az éjszakába,
Egyenesen a halál arcára néz,
Mint egy újszülött - gyűlölet és sajnálat nélkül.

A vámpír metamorfózisa

A nő közben eper szájából
Kígyóként vonaglik a parázs között
És kigyúrta a melleit a kemény fűzőn,
Ezeket a pézsmával impregnált szavakat mondta:
«Az ajkaim nedvesek, és ismerem a tudományt
Hogy elveszítse az eszméletét az ágy alján,
Az összes könnyet megszárítom diadalmas melleimen.
És az öregeket gyerekes nevetéssel megnevettetem.
Azok számára, akik ébren és meztelenül szemlélnek engem
Én helyettesítem a napot, a holdat, az eget és a csillagokat.
Én vagyok, kedves bölcs emberem, annyira örömökben tanult,
Amikor rettegett karjaimba fojtok egy férfit
Vagy amikor a harapások elhagyják a mellkasomat,
Félénk és elavult, törékeny és robusztus,
Hogy azokban a borítókban, amelyek feladják az érzelmeket,
Az impotensek az angyalok elvesztek számomra.

Amikor kiszívta a velőt a csontjaimból
és nagyon bágyadtan fordultam felé
Annak érdekében, hogy visszacsókoljam, csak láttam
Túlcsordul a genny, egy ragacsos borbőr.
Jeges rémülettől lehunytam mindkét szememet
és amikor meg akartam nyitni őket az egyértelműség előtt,
Mellettem, az erős manöken helyett
Úgy tűnt, hogy ez szolgált a véremből,
Csontváz darabjai zavartan ütköztek össze
Amelyből a szélkakas nyikorog
Vagy plakátként, egy vasrúd végén,
Ez lengi a szélet a téli éjszakákon.